Elmúlt a Rákóczi Alapítvány által megszervezett Magyarságismereti Mozgótábor 26. kiadásának utolsó napja is. Mindenkiben kettős érzések kavarogtak. Felhőtlenül boldogak voltunk,hogy ennyi csodálatos embert ismerhettünk meg,akikkel nagyon jó kapcsolatokat építettünk ki,talán olyanokat,amelyek egy életre szólnak, ugyanakkor végtelenül szomorúak voltunk,hogy az együtt eltöltött csodálatos 12 nap után most útjaink elválnak és talán soha többé nem találkozunk azokkal,akikkel most legjobb barátok lettünk. A tábor utolsó reggelje nem olyan volt, mint a többi, mindenkinek a szemében láthattuk a szomorúságot és csak arra tudtunk gondolni, hogy ez az utolsó napunk, amikor még együtt vagyunk,mint csapat. Fontos volt nekünk ez a tizenkét nap, mely olyan gyorsan elrepült,a Rákóczi jelentette a mindenünk. Ezt a beszámolót már itthonról, kis falumból, Erdélyből írom s az elmúlt napokon elmélkedem,hiszen nekem a tábor volt a mindenem. Tizenkét napot tartott, de kevesebbnek tűnt... kevesebbnek tűnt, mert egy olyan közösségnek lettünk a tagjai,amely az egymástól kapott szeretetből,a szép szavakból,a megértésből és az elfogadásból táplálkozott és ezáltal tudott nőni,a barátságban kiteljesedni. A tábor utolsó napján, vasárnap reggel részt vettünk a Szentmisén,együtt imádkoztunk, megköszöntük Istennek a sok szép élményt és áldását kértük a hazaútra. A Szentmisét követően egy csodalatos filmet néztünk a Balassi Intézet Nagytermében,majd ezután jött a tábor leginkább várt momentuma,a hajókázás, amikor ugyanis találkozhattunk a támogatókkal és egy előadás keretében csapatonként megmutathattuk magunkat,azt,hogy mennyire együtt tudtunk működni és ezáltal összekovácsolódni,egy igazi nagy csapattá lenni.

A tábor utolsó estéje már a búcsúzkodásról szólt nagyrészt,de nem voltunk elkeseredve,mert tudtuk,hogy most már egy olyan közösséghez tartozunk,amely összetart minket,és nem hagyja,hogy a tábor során kialakult barátságok feledésbe merüljenek... ezt a nagy közösséget hívjuk mi Rákóczi Családi Körnek,amelyben minden egyes eddigi tag igazán otthon érezheti magát és ezáltal újra átélheti a Rákóczi tábor nyújtotta élményeket. Tulajdonképpen ez az, ami minden rákóczist vígasztal... a Családi Kör... mert, aki végigcsinálta ezt a tábort, az tudja,hogy a tábor vége nem a barátságok és élmények végét jelenti, itt nem áll meg minden, hanem van folytatás, mégpedig a Rákóczi Családi Körön belül, ahol újra találkozhatunk a tábor során megismert barátokkal, a vezetőkkel és megismerhetjük az előbbi évek rákóczisait is. Így felelevenítve az emlékeket újra részesei lehetünk a tábor nyújtotta élményeknek. Elérkezett sajnos az utolsó reggel is, amikor el kellett búcsúznunk egymástól. Nagyon rossz érzés volt elbúcsúzni, hiszen tizenkét felejthetetlen napot töltöttünk együtt, ami azért mély nyomot hagy az ember életében. Sokat sírtunk aznap reggel, nem akartunk egymástól elszakadni, de nem volt mit tenni, útra kellett indulni. Azóta már rég, Kárpátalja, Felvidék, Délvidék és Erdély is hazaért. A Rákóczi Mozgótáborra, életem legszebb tizenkét napjára mindig úgy emlékszem majd vissza, mintha tegnap lett volna. Hatalmas hála tölti el most szívemet, hogy megadatott nekem ez a csodálatos lehetőség, hogy ennyi értékes emberrel megismerkedhettem,hálás vagyok a felejthetetlen élményekért,az itt kapott szeretetért és az igaz barátokért. Búcsúzóul kedves Rákóczisok,használjatok ki minden percet,ismerkedjetek,"tanuljatok" és "figyeljetek",és soha ne feledjétek,hogy magyarok vagyunk, magyarul gondolkodunk és szívunk legmélyén magyarul is érzünk,és ahol összetartás,haza- és nemzetszeretet él az emberek szívében, ott nem beszélhetünk határokról,mert minket összeköt magyarságunk. Ezen gondolatokkal búcsúzom Tőletek a mielőbbi viszontlátás reményében!

Csürös Arnold

There are things you simply can't capture in writing. It is impossible to write down the ear-to-ear
smiles, the hearty laugh, all the adventure these near hundred young people experienced in the past 12
days. At the beginning of the camp, everyone was able to show what they brought to the camp but they all returned to their homes with unforgettable memories, new friends for life and tremendous gratitude.

The camp has always put great stress on expanding the knowledge and stregthening the sense of
national identity of the students taking part. As part of the 'Who knows what?', every camper had to show what makes him/her special, what makes each of them unique. Outstanding recitations, their own poems or songs, piano pieces, short films proved to us that yes, good choices were made in assessing the applications, that valuable young people came to join us in the Rákóczi Family Circle. In the presentation on human rights, the campers learned about their minority rights, in the Prezi center, they learned about entrepreneurship, also learning of the sad historical tragedies of our history, such as the deportations to forced labour camps and the 1956 Revolution.

As part of the camp, they visited Hungary's important historical and geographic sites, where they were always welcomed with open arms. They prayed at the grave of Cardinal Mindszenty, sang the National Anthem in Vizsoly, strolled at the Mohács memorial, climbed down into the Aggtelek caves, climbed up to the Citadel, swam in the cool, silky waters of the Balaton. They are all memorable individually but what they experienced will be  unforgettable and they will return home with the knowledge that they are not homeless, not orphans. Wherever in the world they may live, they are part of one nation, one family that cares about them, looks after its members as this camp prominently showed.

During the camp, there were meteoric character developments, just as there were those who received the love and knowledge more introspectively but, by camp’s end, the members of the Bethlen and Rákóczi groups had melded into one team. Citing Géza Ottlik, “Where words thin, the truth thickens," which is true of this writing as these young people carry the torch of the Rákóczi spirit, independent of place of dwelling, age, family situation.

A more detailed accounting of the camp will appear in the September issue in the columns of the
Kanadai/Amerikai Magyarság.

Csőke Márk

Vannak dolgok, amiket nem lehet leírni. Nem lehet leírni a fülig érő mosolyokat, a szívből jövő kacagást, a megannyi kalandot, melyet ez, a közel száz fiatal átélt az elmúlt tizenkét nap alatt. A tábor elején mindenki bemutathatta, hogy mit hozott a táborba, de felejthetetlen élményekkel, életre szóló barátságokkal és hatalmas hálával indultak vissza a szülőföldjükre.

A Mozgótábor mindig is nagy hangsúlyt fektetett a résztvevő diákok tudásának szélesítésére és nemzettudatának erősítésére. A „Ki-mit tud?” keretein belül minden táborozónak be kellett mutatnia, mitől különleges, mitől más ő a többiek között. Kiváló szavalatokkal, saját versekkel és dalokkal, színjátékokkal, zongorajátékkal, kisfilmmel bizonyították előttünk, hogy igen is, jó döntés született a pályázatok elbírálása során és igen értékes fiatalok kerültek a közénk, a Rákóczi Családi Kör közé. Emberi jogokról szóló előadáson a fiatalok a kisebbségi jogaikkal is megismerkedtek, a Prezi központjában a vállalkozásokról tanulhattak, de megismerkedtek sorsunk olyan történelmi tragédiáival is, mint a szovjet kényszermunkatáborba hurcolás, vagy az 1956-os forradalom.

            A Mozgótábor alatt bejárták Magyarország fontosabb történelmi és földrajzi pontjait, ahol mindenki szeretettel várta őket. Imádkoztak Mindszenty József sírjánál, himnuszt énekeltek Vizsolyban, sétáltak a mohácsi emlékhelyen, leereszkedtek Aggtelek tárnáiba, megmászták a Citadellát, a Balaton hűs vize keblére ölelte őket. Egyenként is emlékezetesek, de amit ők átéltek, nem fogják elfelejteni és azzal a tudattal térnek haza, hogy ők nem hontalanok, nem árvák, hiszen bárhol éljenek a világban, egy nemzethez, egy családhoz tartozunk, mely törődik, gondoskodik tagjairól, amire ez a tábor kiváló példa.

A tábor alatt voltak hullócsillagszerű jellemfejlődések, voltak, akik csendesebben fogadták magukba az itt kapott szeretetet és tudást, azonban a tábor végére a Bethlen és Rákóczi csapat tagjai összekovácsolódtak. Ottlik Gézát idézve „ahol a szavak ritkulnak, ott sűrűsödik az igazság”, ez igaz erről az írásról is, hiszen ezek a fiatalok lakhelytől, kortól, családi helyzettől függetlenül együtt viszik tovább Rákóczi szellemiségének fáklyáit.

Később megjelöljük azokat a helyeket, ahol le tudják tölteni a táborról készült képeket.

Pécsett létünk utolsó napján
Zrínyi elcsodálkozott az idő múltán.
Az utolsó napot is kihasználva 
Pécs városát körbejárta,
A látnivalókat megcsodálta.
Elsőként a székesegyházba ment,
Ahol történetébe betekintést nyert,
Majd lementek az altemplomba 
Utána pedig fel a toronyba.
Belátták ők innen egész Pécset,
Fotókat is készítettek,  
Mert az emlékek szépek. 
A bazilikából kiérve 
Lementek az ókeresztény temetőbe, 
Majd a Csontváry múzeumban a festményeket megtekintette.
A vezetők kvízt szerveztek,
Hogy Zrínyi Pécset megismerje,
Élvezték az egészet,
Közben sok képet készítettek. 
Ebéd után szabadidőt kaptak,
A városban igen szétszóródtak,
Pécs utcáin boldogan sétáltak, 
Fagyiztak, vásároltak,
Várost néztek s szórakoztak.
Mikor eljött az utolsó este,
Zrinyi csapata egybegyűle,
Hogy himnuszát megírja 
S azt szívből eldalolja.
Lassan leszállt a csendes este, 
Rákóczinak nevére 
Zrínyi csapata a pályán egybegyűle,
Hogy az utolsó estét Pécsett együtt töltse.
Körbeültek, az élményekről beszéltek,
Közben egymáshoz is közelebb kerültek. 
Zrínyinek csapata Pécset is bejárta, 
szeretett Ő itt lenni, legjobb barátokat gyűjteni.
Szívéhez nőtt Rákóczi,e tábort soha el nem felejti.

Csürös Arnold

A Bethlen csapat szerda esti programja egy Ki-mit tud? volt. Mindenki kapott esélyt arra, hogy bemutathassa a tehetségét. Változatosan jelentek meg az egyedi és csoportos produkciók. Láthattunk néptancot, halhattunk szavalásokat, dalokat és az ukulele gyönyörű hangját is. Saját verseket, Shakespeare-t , képbemutatót és egy videót is megtekintettünk a tábori élményekről. Az est egyik része egy flashmob volt, a macarena nevű zenére táncolt a csapat meg, még Zsuzsa néni is csatlakozott. A műsor végén díjazásra került sor és mindenki szép jutalmakkal tért aludni.

Seres Dóra

Hátunkra az útitáskát, lábunkra a jó cipőt, nyakunkba a kitűzőt és a Bethlen csapat máris elindult Esztergom felé. A vár megtekintése után a bazilikát is felfedeztük. Itt koszorúzással, közös imádkozással és énekkel tisztelegtünk az itt nyugvó Mindszenty József előtt. Az éneklés továbbra is folytatódott, csak ezúttal népdalokkal színesítettük a hangulatot Visegrád felé. Itt megtekintettük a középkori várat, itt aztán a középkor világába csöppentünk.

Budapestre érkezve találkoztunk a Zrínyisekkel, és együtt indultunk a Citadellára, ahol a város fényeiben gyönyörködve elénekeltük a tábor himnuszát. 

Imets Sarolt

Miskolcon a Zrínyi csapatának tagjai bizonyíthatták miben tehetségesek. Volt ki szavalattal, saját verssel, színjátékkal, mások dalokkal készültek a bemutatóra. 

A képeket Bányász Anna készítette.

In Miskolc the Zrínyi group presented their talents

The pictures are taken by Bányász Anna.

Rákóczi Mozgótábor negyedik s egyben július hónapunk első napja, táborunk eddigi legjobb napja volt. Vegyes érzésekkel kezdődött számunkra, de egyre dinamikusabbá vált, és az események forgatagában még inkább sikerült összekovácsolódnunk. Ezért is szeretnék írni arról, hogy mit is jelentett számunkra ez a nap, hogyan éltük meg nem csak a tettek, hanem az érzelmek szintjén is ezt a napot, melyet nem felejtünk el soha.

Reggel, azt követően, hogy becsomagoltunk Miskolcon a hosszú pécsi útra készülve és összegyűltünk reggelire az étkezdében, részben még mindig az előző estén sorra kerülő „Ki Mit Tud?” vetélkedő hatása alatt voltunk. Azon az estén szebbnél szebb szavalatok, népdalok és novellák hangoztak el, így mi, a különböző régiók fiataljai, megoszthattuk otthonról hozott értékeinket és jobban megismerhettük egymást, őrizve magyarságunk kincseit. Ennek tudatosítása és a szálláshelyünknek, a jezsuita kollégium befogadó, meleg környezetéhez való hozzászokás, megbarátkozás nehezebbé tette számunkra az első szállásunktól való búcsúzást. Ugyanakkor tudtuk, hogy új kalandoknak nézünk elébe. Mindannyian nagyon vártuk az erre a napra megszervezett balatoni órákat, sokan közülünk most látták először a Balatont és most fürödtek benne először. Ettől függetlenül azt is éreztük, hogy ezek a kalandok még többet tartogatnak számunkra.

A Miskolctól Siófokig vezető út viszonylag hosszú és fárasztó volt, de a buszon remek volt a hangulat, számos új népdalt és csatakiáltást tanultunk meg, rengeteget énekeltünk az út folyamán. Az utunk Budapestet is keresztezte, majd délután, egy óra körül megérkeztünk Siófokra, megebédeltünk a tó partján, majd mentünk is a vízbe. Már az első percek remekül kezdődtek, szélesebbnél szélesebb köröket alakítottunk ki és viccesebbnél viccesebb játékokat játszottunk a vízben. Ezt követően egy vizibicikli segítségével folyattuk a kalandozást a Balatonban, ahol sorra váltottuk egymást, csúszdáztunk, és nagyon kellemesen töltöttük időnket. Az itteni kalandjaink még jobban összekovácsoltak bennünket, és jobban megismerhettük csoporttársainkat, új barátságokat kialakítva. Csodálatos volt a Balaton vize, a távolban láthattuk a Tihanyi Apátság tornyait, az első magyar szórványemlékeknek a monostoralapító oklevelének emléke rádöbbentett minket, szórványban, kisebbségben élő magyarokat arra, hogy mi mindannyian mennyire messzire juthattunk együtt az Alapítványnak köszönhetően, és mit is jelent igaziból a Kárpát-medencében magyarnak lenni.

A balatoni fürdés, az összecsomagolások, a rengeteg selfie és profilkép elkészítése, a felejthetetlen élmények kavalkádját követően, olyan négy óra körül elindultunk Siófokról és folytattuk az utunkat Pécs fele, ahova hét óra körül érkeztünk meg. Megismerkedtünk a tábor itteni szervezőivel, egy jó hangulatú beszélgetés során. A nap egy interaktív tevékenységgel és az emberi jogi előadással végződött, ahol még jobban megismertük egymást és számos hasznos tanácsot kaptunk kisebbségi jogaink védelmére.

Mitu Maximilian

Trips at Balaton

This is July 1, the Rákóczi Mobile Camp's fourth, and so far greatest, day. It started for us with mixed feelings but became more and more high-energy as the day went on, and we grew closer with the myriad of activities. That is why I would like to write down what this day meant to us, how we experienced it not only on a level of actions but also feelings – a day we'll never forget.
In the morning, following the packing in Miskolc for the long trip to Pécs, we gathered for breakfast in the cafeteria, still partly under the influence of last night's quiz, "Who Knows What?" That evening, most beautiful poems were recited, folk songs sung and novellas narrated, hence we, youths from different regions could share the gems we brought from home and better get to know each other, while safeguarding our Hungarian riches. That realization and the warm, welcoming ambiance of our host environment, the Jesuit college, made parting all the more difficult. At the same time, we knew we were going to new adventures. We all eagerly awaited the planned hours at Lake Balaton, which many of us would see – and swim in – for the first time. And yet, we felt these adventures held more for us.
The ride from Miskolc to Siófok was long and tiring but the mood on the bus was superb. We learned a number of new folk songs and battle cries, and sang an awful lot on the way. Our route took us through Budapest and we arrived in Siófok around one in the afternoon. We had lunch on the lake’s shore and then into the water. From the first minutes, we formed larger and larger circles and played funnier and funnier games in the water. Following that, with the aid of water bicycles, we continued our exploration of Lake Balaton, rotating in paddling and using the water slide, to spend our time most pleasantly. These escapades brought us closer together, getting to know our group members better, forming new friendships. The water of the lake was wonderful, from the distance we saw the towers of the Tihany monastery. The first Hungarian-language fragment, the founding document of the monastery, made us – living scattered and in minority status – realize how far we have come, thanks to the Foundation, and what it truly means to be a Hungarian in the Carpathian Basin.
Following the cavalcade of swimming, packing, the immense number of selfies and group pictures, the unforgettable experiences, we started from Siófok around 4pm to continue our way toward Pécs, arriving around seven. We got to know the local organizers during an informal chat. The day wound up with some interactive activities and a lecture on human rights, through which we got to know each other even better and got a number of useful advice on how to protect our minority rights.

Mitu Maximilian